Montessori foglalkozások mindennapjainkban

Fő hitvallásunk Mária Montessori gyermekközpontú pedagógiai módszere. A gyerekeket az önállóságra neveljük, szeretettel, tisztelettel fordulunk feléjük. Minden nap csendjátékozunk, naptározunk, a kicsik ügyesen használják a szőnyegeket, a hétről hétre megújuló Montessori eszközeink segítségével minden érzékszervük fejlődik, kis kezük és mozgásuk ügyesedik.

Montessori pedagógiánkról bővebben itt olvashatsz.

Csendjáték

A csendjáték a Montessori módszer legmeghittebb tevékenysége. A célja a maximális koncentráció, az egymásra figyelés, a csoport összetartozásának erősítése. Halk zenére körben leülünk egy kis szőnyeg köré, becsukjuk a szemünket, minden elcsendesedik. Együtt megéljük a csendet. Egy kis idő után a gyerekek sorban körbesétálnak a csendkörön. Simogatással és egy kis tárgy átadásával jelzik egymásnak, hogy ki a soron következő. A csendjátékot a legkisebbek is imádják, és első perctől kezdve nagyon ügyesen vesznek részt benne.


Naptározás

Mindennapos tevékenységünk a naptár játék. Közösen elénekeljük a hét napjairól, a napok múlásáról szóló dalunkat, és az adott napnál megállunk. Az időjárásnak és aktuális tematikánknak megfelelő képet választják ki a gyerekek, ezt tűzzük fel a naptárunkra. Közben megnevezzük az évszakokat, hónapokat, napokat. Színes kavicsok üvegcsékbe rakosgatásával segítjük megérteni a napok múlását.
 


Beszélgetőkör

Minden érzékszervünkkel megtapasztaljuk, megnézzük, megszagoljuk, megízeljük, meghallgatjuk, megtapintjuk az aktuális heti tematikánk fő témáját. Utána megnevezzük és megbeszéljük a jellemzőit, tulajdonságait. Például a citromsárga–narancssárga színek hetén mindenki ilyen színű ruhában jön, otthonról ilyen színű játékokat, kincseket hoznak be a gyerekek. Együtt megnézzük, megnevezzük, megbeszéljük, hogy milyen hasonló színű tárgyak vesznek körül bennünket, megszagoljuk, megízleljük a citromot, narancsot stb.

Tematika mintánk itt olvasható.
 

Citromsárga és narancssárga színek tematikus foglalkozás:


Virágok tematikus foglalkozás:


Az emberi test tematikus foglalkozás:


Szőnyeghasználat

A Montessori játékok, eszközök egy részével a gyerekek kis szőnyegeken játszanak. A szőnyeget szabadon kivehetik az erre rendszeresített kosárból, majd használat után szépen visszatekerve visszateszik a helyére, ezzel kis kezük ügyesedik. A szőnyeg a kicsik saját területe, arra társai nem lépnek rá. Ha csatlakozni szeretnének a játékhoz, megkérik kis barátjukat, ezáltal hozzászoknak a másik tiszteletben tartásához is.

 

Ajánlott oldalak, cikkek, videók, ha szeretnél elmélyülni a témában:

A Montessori módszer – avagy hogyan fejlődik a gyerek az önálló tanulástól (Gyerkőc.com)

A Montessori-pedagógia (Fejlesztők.hu)

Bilimbo Naphegy – Montessori tevékenység (YouTube)

 

Képgaléria


Ezen oldal tartalmát és programjainkat szerzői jog védi, bármilyen reprodukció az eredeti szerzővel történő egyeztetés nélkül, jogi eljárást von maga után. | Mesevarázs Kft. © Minden jog fenntartva | Impresszum